Aparhant története
Összeállította: Kolozsi Mária

„Aki nem ismeri a múltját,

az nehezebben igazodik el a jelenben

és nem tudja mire alapozni a jövojét.”

Apar nevét Apor kalandozó vezérről nyerte, az ő seregének volt közismert vitéze Botond. Tolna megyében ugyanazon Apor család birtokában két Apar nevű falu volt, az egyik a mai Pálfától északra feküdt kb. másfél kilométernyire. Ez a török idők alatt teljesen elpusztult és lakói elmenekültek. A másik a mai Apar , amely távolabb esett a török erodöktol és váraktól így a török kiuzése után is fennmaradt, újabb telepesekkel szaporodott és fejlodött. A legrégibb történeti okmány, amelyben biztosan a mai Aparunkról szó esik az V. Ince pápának egy 1276-ban kelt bullája. Ugyanez a bulla említi Hantot is („ Hunta ” néven), mely alátámasztja, hogy nem a török idokben elpusztult Aparról ír.

Hant a tájszótár szerint gyeptéglát, gyeptéglából rakott kunyhót jelent. Hant a XI. században a Szák nemzetség szállásbirtoka volt, temploma már a XIII. században állott. A hódoltság alatt elpusztult, lakói szétszéledtek. A XVIII. század második felében római katolikus templomát újra felépítették, mely ma egy késo barokk műemléknek számít.

A mai Apar a régebben lakott település. A kedvezo természeti környezet is magyarázza, hogy már a kokorszak idején is lakott helyek voltak. Az újkokortól a középkorig terjedo régészeti szórványleletekkel ifj. Csiszér Antal magángyujteménye büszkélkedik Hanton. A rómaiak szintén lakták ezt a helyet, sok római kori pénz került elo a község határából. Minden valószínuség szerint a rómaiak után az avarok és a hunok is megjárták a mai Aparhant határát, és honfoglaló oseink is korán birtokba vették.

Apar a karingens ágoston rendi kanonok rend prépostsága is volt. Az apari monostor alapítási ideje a XIII. századra teheto, elpusztulása pedig a török idokre.

Apar idoközbeni fejlodését mutatja, hogy a XIV. században megkapja a királytól a heti vásároshely kiváltságot. Ezt a kiváltságot meg is tartotta, mert a fehérvári keresztesek, mint Varasd birtokosai még 1466-ban is felpanaszolták, hogy a régi idok óta Varasdon megtartott vásárokat az Aporiak Aparra vitték.

A török idoben egy kisebb fajta népességnövekedés következett be a település életében, ez a rácok betelepedésének volt betudható.

A másfél századnál is hosszabb török uralom megtizedelte a falu lakosságát.

1702-ben az „ apari uradalmat” gróf Zinzendorf Vencel bécsi pénzügyminiszter kapta meg. Az egész uradalomban öt falu volt, a többi puszta. A birtok központja Apar volt, ezért is kapta az „ apari uradalom” nevet.

 

A NÉMET BETELEPÍTÉS:

„O Heimet , O Heimet wie bist du so schön ,

ah könn ich , ah könn ich

wiedermal sehen ?

Ah nein , ah nein , ah kann nicht sein

Muss in die Weld hinein …”

 

A Rákóczi-szabadságharc után megindult a nemesi kiváltságokkal rendelkezok betelepülése.
1722. IV. 13-án gróf Mercy Kolozs Florimund francia származású nemes megveszi az aparinak nevezett birtokot Tolna megyében („ … das hungarise Gut Apar im Tolnaser Comitat …”)

A német tartományokból Mercy vezetésével megkezdték a betelepítést. Az igen szegény Rajna partról, amit XIV. Lajos rablóhadjáratai kisemmiztek, tömegesen indultak útnak az ott lakók.

1726-nál korábbra nem teheto a németek ideérkezése, mivel az anyakönyvekben csak 1727 óta szerepelnek. Nunkovics Antal plébános feljegyzései alapján arra következtethetünk, hogy Mercy gróf felcserélte Apar és Hant nevét. A névcsere 1742-ben történhetett, amikor tömegesebb volt a német betelepítés, és a földesúr a németeket nem a régi Aparon (mai Hanton), hanem attól kb. negyedórányi távolságra, a mai Aparon helyezte el. A névcserének teljesen értheto oka és célja az lehetett, hogy Mercy Antal (gróf Mercy Kolozs Florimund leszármazottja), egynyelvu, egyvallású és fejlodoképes falukat akart létesíteni, erre a célra pedig a mai Hantot (régi Apar ) egyrészt fekvésénél, másrészt magyar lakosságánál fogva alkalmatlannak tartotta. A nagyobb számú német telepesetet a célnak jobban megfelelo mai Apar területén helyezte el. Mivel így a plébánia híveinek nagyobb száma az új faluban lakott, a plébániát is ide helyeztette át. Apar lélekszáma az új telepesek bevándorlása által foleg az 1743-46 és 1754-58 illetve 1762. években növekedett számottevoen, míg Hant lakosságának lélekszám változásánál az 1744. és 1756. év volt jelentos. Az 1760-as években mondhatjuk, hogy befejezodött a német betelepítés.

A svábság szorgalma lehetové tette az új eszközök alkalmazását. Erdoirtással, mocsár lecsapolással, új földek, szántók váltak muvelhetové. Ekkor terjedt el a dohány, a szolo valamint a nagymennyiségu burgonya termesztés is.

Gróf Mercy Antal 1767-ben halt meg. 1772-ig még egyik leszármazottja élt itt, de 1774-ben az apari uradalmat gróf Apponyi Györgynek adta el.

Gróf Mercy Antal halálával, valamint a birtok eladásával lezárult a település történetének egy szakasza. A németség tehát elfoglalta helyét és berendezkedett.

 

A SZÉKELY BETELEPÍTÉS:

„ …Isten veled falum, elszakadok toled.

Benned hagyom búmat, s régi keservemet.

Hiába integetsz, hiába hívsz vissza,

Nem jövök én vissza soha a falumba…”

 

1940-ben a magyar közvélemény figyelme Bukovina felé fordult. Teleki Pál kijelentette, hogy a kormány haza fogja hozni a bukovinai magyarokat. Köztudottan akkor már Bukovina a Trianoni szerzodés következtében román fennhatóság alatt volt. 1941-ben a családok lemondtak román állampolgárságukról és elindultak Magyarország felé. Teleki Pál tragikus halála viszont befolyásolta a történéseket. 1941-ben Magyarország Németország oldalán megtámadta Jugoszláviát és ez év Húsvétján a Délvidéket, tehát Bácskát Magyarországhoz csatolták. Így eldolt a kérdés, hogy hová is telepítsék a bukovinai székelységet: a Bácskába. Elbúcsúztak hát halottaiktól a temetokben, elbúcsúztak ünnepi Szentmise keretében a templomuktól, ahol húsz év után eloször hangzottak el a magyar himnusz hangjai.

Bácskában három hónap alatt befejezodtek a birtokba helyezési munkálatok. A székelyek bíztak az új otthonukban, ami ezentúl hazájuk is lett. Közös erovel, kalákában muvelték földjeiket, templomot, iskolát, óvodát, egészségházat és napközit építettek.

De alig telt el kis ido ,1944 oszén újra menekülniük kellett. Tamási Menyhért így ír errol:

 

„Vánszorgó kocsik hosszú sora

Mentünk sehonnan valahova.

Meddig e téboly, e vak futás,

Ad-e a sors e népnek valami mást,

Átlott szárnyakkal meddig kísér

Az alvókra-zuhant Madéfalvi éj!”

 

1945 új korszakot jelentett a székelyek életében. Hirdetmény közölte az új úticélt , Bonyhádot. Az andrásfalvi székelyek Aparhantra kerültek 122 családdal, 568 lélekszámmal és 321 gyermekkel.

Értheto, hogy kezdetben – úgy mint a többi településen – Aparhanton is igen nagy ellentétek voltak a betelepített székelyek és a már itt lakó svábok között. Idovel ez az ellentét is gyengült és mára már békében él egymás mellett mind a sváb, mind a székely, mind a felvidéki nép.

A felvidékiek 1947-ben kerültek ide szeptemberben. 7 családot telepítettek be Deákiból, közülük 5 katolikus és 2 református családot. Elozoleg még 27 felvidéki családot telepítettek át Aparhant községbe, foképp Nagysallóból , Alsó- és Felsoszelibol . Köztük a legtöbb család református volt. Az újabb generációk már igen kevertek a sok vegyesházasság miatt.

A két falut 1940-ben egyesítették.

Tolna megye két Szent Vendel kápolnája közül az egyik Aparhanton található.

Aparhant híres szülötte Bitter Illés /1868./, aki a Budai Ciszteci Rend Szent Imre Gimnázium alapítója volt. Említést kell tennünk Wosinszky Mórról is, aki a hanti plébánián káplán volt 1879-1881-ig.

Forrásmunkák

• Gartner Elek apari plébános kéziratos feljegyzései, 1940.
• „ Historia Domus ” ( Aparhant )
• H. Lohner Nikolett: Két német telepes község, Apar és Hant népesedése az újratelepülés idején. In : A Völgység ezeregyszáz éve. Bonyhád, 1996.
• H. Lohner Nikolett: „Szülofalujuk harangja kísérje oket új hazájukba” –Adatok az aparhanti lakosságcsere történetéhez, 1945-1948. In : Új Dunatáj Szekszárd , 1996 . december
• Sebestyén Ádám: A bukovinai székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig. Tolna megyei Tanács VB Muvelodésügyi Osztálya, Szekszárd 1972.
• Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Tolna megyei Könyvtár. Szekszárd, 1989.
• Sebestyén Ádám: Kakasdi stációk. Kakasd , 1994
• Solymár Imre – Szots Zoltán: Bonyhád és környéke. Bonyhád, 2000.